Gyümölcs sarok
A kert legszebb éke akár egy gyümölcsfa is lehet, így külön szerephez juttatjuk őket. Ültettünk már néhány fát saját kertünkben, és reméljük ez a sorozat még nem szakad meg, de mindenképpen szeretnénk, ha ehhez mások is kedvet kapnának. Ennek megfelelően néhány gyümölcshöz összeszedjük azt az információt, melynek segítségével saját kertjében mindenki elegendő kedvet kaphat a faültetéshez.
A szándékunk persze az, hogy a kedves érdeklődő maga is el tudja dönteni, vajon elég felkészült-e ahhoz, hogy szakmai segítség nélkül vágjon bele a dologba, vagy profi segítséget vegyen igénybe?
Sokmindenben elég bátor voltam, de mikor egy hivatásos, gyümölcsös kertet gondozó család egyik tagja költözött a szomszédságunkba rájöttem, hogy van még mit tanulnom. Ez a dolog sokkal bonyolultabb annál, mint amit az ember józan paraszti ésszel elgondolhat, és azt is csak nemrég tudtam meg, hogy a kedvenc almám fajtája “Golden Delicious”, ezért mindenképpen szakember segítségét ajánljuk.
Nem fogunk megfeledkezni a fákon kívül a földön, bokron termő gyümölcsökről sem. Egyik kedvenc gyümölcsünkről a málnáról, vagy a dinnyéről, a szederről, és az áfonyáról sem. Elsősorban a nálunk is honos gyümölcsökre koncentrálunk, de később bővítjük a kört.
![]()
Fontos: A gyümölcsökre kattintva bővebb, direkt információhoz juthat …
1. oszlop: Hivatkozások nyílnak meg a magyar Wikipediára, a képen látható gyümölcsről…
2. oszlop: A második oszlopban, ha volt ilyen becsatoltuk az adott gyümölcs (pl. szolo.lap.hu) gyümölcs.lap.hu oldalát…
3. oszlop: A harmadik oszlopban az angolnyelvű Wikipediára található hivatkozás (en.wikipedia.org), mert néhány esetben előfordulhat, hogy az ottani információ bővebb.
4. oszlop: Szponzorált hirdetések helye.
| 1. oszlop | 2. oszlop | 3. oszlop | 4. oszlop |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]()
InterKert Magazin : InterKertész – Dísznövények – Gyümölcs-sarok – Zöldségfélék – Gyógynövények – Fűszerek – Szőlészet – Borászat – Gyomnövények – Kerti kártevők – Gombák - Házőrzés, Biztonsági rendszerek














































































































Loading...