Kerti tavak

Ma egyre többen törekszenek környezetük szebbé, harmonikusabbá tételére.

Lassan uralkodóvá válik az a nézet, hogy épített környezetünk, lakásunk, házunk nem ér véget a falakkal, hanem egységben folytatódnia kell a külső térben, a kertben.

Az általunk igényelt harmónia a kertben sokszor gyermekkori emlékeken, utazásokkor átélt kert élményekben, magazinokban, filmekben látott képi élményekben gyökeredzik. Magán kertes környezetben sokszor ezen emlékek, élmények hatására döntenek egy-egy kerti motívum, kerti műtárgy vagy képi elem megvalósítása mellett. Gyakran a rendelkezésre álló kert felületen túl sok elképzelés megvalósítását tervezzük, ami összességében minden egyes elem egyéni hatását csökkenti, ezért érdemes egy-egy hangulatos, nagy díszértékű elem kiemelése. Ilyen gyakran használt kertépítészeti elem a víz architektúrák használata.

Ezek lehetnek épített, mértani medencék akár szökőkúttal, a környezetbe simuló kerti csobogók és kisebb-nagyobb méretű kerti dísztavak.

Mi most ez utóbbiakról szólunk.

Célszerű ezek kiválasztásánál szakemberrel konzultálni, egyrészt esztétikai szempontból, hogy megtudjuk, miként illeszkedik a létesítendő kertbe és a meglévő épített környezetbe, másrészt ezek fenntartására milyen lehetőségek adódnak.

A szakemberrel történő megbeszélés eredménye lehet egy meglévő elképzelés támogatása azokkal a képi és praktikus módosításokkal, ahogyan egy vízfelület megvalósítható, vagy az elképzelés módosítása a megvalósíthatóság irányába: például egy kicsiny, 30 m2-es árnyékos előkertbe 20 m2-es, 1 méteres vízmélységű kerti tó aranyhalakkal, a parton heverésző törpékkel nehezen megvalósítható és fenntartható.

Ahová nem tehető, vagy nem fér el egy kerti dísztó és a víz megjelenése kívánatos azon a helyen-pl. teraszok mellett, bejárók „forgalmas” kerti utak mellett, ahol a „mű” szemlélhető – ott megoldást jelenthetnek a környezetbe illő kerti csobogók alkalmazása. A környezetbe illő szónál ebben az esetben a természetes anyagból készült – például görgeteg kő, különböző sziklák, amelyek a kert más pontján előfordulnak pl. sziklakertben, vagy egy malomkő stb. – értünk.

Működőképes – azaz biológiai egyensúly fenntartására alkalmas vízmennyiséggel rendelkező – kerti dísztó minimális vízfelülete 20 m2-es és legalább 1 méteres a vízmélysége. Ekkora vízfelületnek kb. 10 m3-es vízbefogadó képessége van, ebben már néhány technológiai elem használatával, azok tótechnikai támogatásával hosszú éveken keresztül – persze megfelelő fenntartási munkálatokkal – működőképes, nagy esztétikai élményt nyújtó dísztavunk lehet.

Amivel való gondoskodás kikapcsolódást, örömet jelenthet minden korosztály számára.

Például a halak etetése, tavi rózsák gondozása, a tó víz alatti fényeinek esti hangulata.

Fontos a természetben is megjelenő anyagok és növénytársulások használata a tó közvetlen környezetében, például a kavicsos part kialakítás néhány nagyobb kővel, a vízpart közelében megszokott növényzet használata, tóparti és vízben élő mocsári, mélyvízi növények használata.

Érdemes kertünk terep adottságait is kihasználni egy kerti tó építésénél, így készülhetnek patakok, kisebb vízesések, háttérnek mikro dombok, amelyek nyújtják a vízfelület mögötti teret.

Ezek a kialakított vízfelületek messziről idecsalogatják a környék sok énekes madarát, akik madáritatóként és fürdőhelyként használják tavunkat, örömet okozva ezzel nekünk is.

Szabó László 
okleveles kertészmérnök

Szóljon hozzá!

Galéria képek