Mire ügyeljünk automata öntözőrendszer épít(tet)ésekor?
I. rész
Kertépítői munkám során gyakran tapasztaltam különféle hiányosságokat, hibákat, túlhaladott megoldásokat vagy előítéleteket az automata öntözőrendszerekkel kapcsolatban.
Másrészt sokszor a megrendelők se tudják mire figyeljenek amikor az öntözőrendszer-telepítők munkáját szeretnék ellenőrizni.
Ezekhez szeretnék most néhány hasznos tanáccsal szolgálni.
Sok ellentétes véleményt hallani az egyes cégek termékeiről. Ez kicsit olyan mint az autómárkák közti verseny, minden kereskedő a sajátját ajánlja. Mivel a területen meglehetősen szoros az árverseny, ez sokat elárul a minőségről is, vagyis nincs nagy különbség az egyes cégek termékeinek minősége között. (Kivéve a hazai barkácsáruházakban kapható típusokat, melyek nagyrészt gyengébb minőségűek.) Ez persze csak nagy általánosságokban igaz, mert mindegyik gyártónak vannak sikeresebb és kevésbé jól sikerült termékei. Szerencsére szinte valamennyi rendszer kompatíbilis egymással, ezért a szélesebb skála lehetővé teszi, hogy az adott körülményeknek legjobban megfelelő, illetve kedvezőbb árú anyagokat válassza a gyakorlott telepítő, azonban a legtöbbször a leggyorsabb és legegyszerűbb mindent egy helyen – esetleg forgalomtól függő kedvezményekkel – beszerezni így a telepítők nagy része igazán csak egy-két cég termékeit ismeri jól és hirdeti, hogy az a legjobb. Válasszunk olyan szakembert aki többféle terméket is hajlandó alkalmazni.
A használt csövek kiválasztásakor a víznyomás- és vízmennyiségértékek valamint a szállítási távolságok a döntők. Ezeket különféle táblázatokból lehet kikeresni vagy képletek alapján lehet kiszámolni. A gyakorlatban mindenféle hibával találkoztam már ezen a téren. Sajnos gyakori és a legnagyobb hiba, hogy nem a megfelelő nyomást bíró csöveket használják, vagyis ivóvízhálózatra kötnek közvetlenül akár 3 bar-os csöveket is. Ezek egy idő után igen kis lyukon szivárogni kezdenek sokszor észrevétlenül igen nagy vízszámlát okozva. Használjunk itt minimum 6 bar-os csöveket, ill. ahol ennek közelében van a nyugalmi nyomás ott a vízvezetékekben használatos 10 bar-osokat (ezek kék csíkosak). Gázra használatos sárga csíkozású csöveket ne használjunk. Tehát a vízvezetékre csatlakozástól a mágnesszelepekig ivóvíz használatakor mindenképpen legalább 6, de inkább 10 bar-os csöveket alkalmazzunk. A mágnesszelepek után a szórófejekig pedig általában elegendő a 3,2 bar-os, mivel ezekben csak akkor van víznyomás, ha öntöz a rendszer és házikertekben általában 2.5 bar körüli.
Amennyiben 5 bar feletti a nyugalmi nyomás érdemes közvetlenül a vízóra után egy közös szelepet betenni (mesterszelep), ami biztonsági szelepként üzemelve minden zónával együtt nyit, így ha valamelyik szelep nem zár akkor sincs vízveszteség. Ezt a legtöbb vezérlőbe beköthetjük.
Többnyire igaz, hogy 20-30 m-nél hosszabb távolságokra ne alkalmazzunk 20 mm-es csöveket csak 25-ösöket, 60-70 m-nél hosszabbra pedig 32-es csöveket érdemes tenni átlagos vízvezetéki nyomásviszonyok esetén (4 bar körüli nyugalmi nyomás). Szükségesnél nagyobb nyomást tűrő csöveket felesleges alkalmazni mivel azok egyrészt jóval drágábbak, másrészt kisebb belső átmérőjűek így feleslegesen csökkentik a nyomásértékeket.
A használt mágnesszelepeknél annyiban ügyeljünk a nyomásértékekre, hogy sok szelep csak 6 bart bír, míg mások 10-et. A szelepek összekötésénél leggyakrabban használt műanyag idomok is csak kb. 4-5 bar-ig használhatók, efelett használjunk vas vagy réz elemeket.
A mágnesszelepek mellett mindenképpen legyen golyóscsap a téli víztelenítéshez. Ne az olcsóbb import fémcsapot használjuk hanem a hazai kék zárókarú réz anyagút, mely nem rozsdásodik és sokkal hosszabb élettartamú.
A csövek nyomvonalát érdemes közvetlen a járdák, ill. a kerítések mellett vezetni, mivel itt rendszerint nincsenek növények melyek gyökere később sűrűn átszőve a talajt esetleg a csöveket és idomokat is deformálhatja és nyomáscsökkenést, szakadást okozhat vagy problémát okozhat az átültetések során.
Ugyanígy a szelepaknákat se bokrok közelébe helyezzük, hanem nagyobb nyílt felületekre, melyeket később se szőnek át a gyökerek.
A szelepaknák alá tegyünk geotextilt, mert különben a vakondok előszeretettel túrja tele földdel.
Felszíni szivattyúk beszerelésénél a leggyakoribb probléma, hogy nem megfelelő helyre teszik azokat. Nem jó a szellőzetlen betonakna, kis téglaakna, mert az állandó páralecsapódástól vagy néha nagy esőknél a befolyó víztől pár év alatt elrozsdásodik vagy tönkremegy a szivattyú vagy a vezérlője. Általában ezek a károk csak nagy költséggel javíthatók (újratekercselés), sokszor olcsóbb új szivattyút beszerezni. Ha lehet tegyük nagyobb, szellőzött helyiségbe, de ha ez nem megoldható gondoskodjunk az aknák szellőzéséről, vagy inkább kívülre tegyük egy kis esőálló, zárt jól szellőző faházikóba.
Sokszor megfelelő vízmennyiség esetén kihagyják a szárazonfutásvédelmet, pedig ez a 2-3 ezer ft-os kis szerkezet hivatott megvédeni a szivattyút ha száraz nyarak után esetleg soha nem tapasztalt mélységbe esik a vízszint a kútban és szárazra kerül a szívókosár. Ugyanis általános tendencia évtizedek óta, hogy csökken a kutak vízszintje a sok bányagödör, mesterséges tó, egyre kevesebb csapadék és melegebb nyarak hatására. Ásott kutaknál alkalmazzunk úszókapcsolót amennyiben merülő szivattyúval dolgozunk.
Búvárszivattyúknál gyakori probléma, hogy merev csövekkel építik be azokat és ha nehéz hozzáférni a csatlakozóhoz (rendszerint díszes felépítményű ásott kutaknál) akkor nagyon nehezen lehet kiszerelni ha valami probléma van. Használjunk ilyenkor nagy nyomást tűrő, jó minőségű legalább 1 colos műanyag csöveket.
Amennyiben nincs szükség az öntözőrendszeren kívüli vízkivételre, abban az esetben kerüljük a nyomáskapcsolók használatát, használjunk inkább szivattyúindító-relét a vezérlőben, ugyanis a nyomáskapcsolók vezérlőpanele igen gyakori hibaforrás, mivel mikroelektronikai alkatrészei igen érzékenyek a páralecsapódásra.
Relé bekötésénél a fázist szakítsuk meg, hogy esetleges szerelésnél elkerüljük az áramütés kockázatát, amihez nem dugvillával és dugaljjal hanem fixen kell bekötni a hálózatba.
Gyakran probléma a rossz minőségű víz, pl. a nagy homoktartalom, mely a legjobb minőségű szivattyút is pár év alatt tönkreteszi. Nagynak számít, ha egy vödör alján egy csapott mokkáskanálnyi van, ilyenkor mindenképpen használjunk hidrociklont, kisebb mennyiségnél pedig acélbetétes szűrőt. Ezek azonban a búvárszivattyút nem védik meg mivel csak utána köthetőek, tehát ha lehetséges felszíni szivattyút telepítsünk előtte szűrővel. Az elterjedt felszíni szivattyúk 6-8 m szívómélységig használhatók, ez alatt merülő, esetleg ún. mélyszívófejes szivattyúkat használhatunk, melyek akár 40 m-ig is képesek vizet szívni, de hatásfokuk kisebb és áruk jóval magasabb kommersz felszíni társaikénál.
Fúrt kutaknál különösen ügyeljünk a szivattyú teljesítményére, mert ha az nagyobb mint a kútfúró által javasolt akkor erős homokbeszívás is felléphet ami pár év alatt tönkreteszi a kutat.
II. rész
Mire ügyeljünk automata öntözőrendszer épít(tet)ésekor?
Elöljáróban egy főleg új lakóparkokban előforduló gyakori problémára szeretném a figyelmet felhívni. Sokszor az újdonsült ház- és kerttulajdonosok akkor építik a kertet és az öntözőrendszert amikor az utca még rendezetlen és nem gondolnak arra, hogy a ház előtti részt is érdemes lenne széppé tenni és itt is kiépíteni a hálózatot. Évek múlva amikor kiépül a környék, szépül az utca és a szomszéd utcarésze szebb lesz, akkor már nehéz az utcára bővíteni a rendszert. Ezért ajánlatos legalább a későbbi bővítés lehetőségét biztosítani egy kerítésig vezetett lezárt öntözőággal. Ezen érdemes elgondolkoznia annak akit érint.
Ha tél előtt nem szeretnénk mindig kompresszorral kifúvatni a rendszert használjunk leeresztő- vagy más néven drénszelepeket. Ezekből minden ágba legalább egyet be kell építeni a legalacsonyabb pontba. Több alacsony pont esetén többet építsünk be, de ügyeljünk arra, hogy 2 bar alatti nyomásnál, – mely a spray típusú fejeknek még éppen elegendő lehet – bizonyos típusok már nyitnak vagy csak csepegnek, de mindenképpen nem kívánatos vízveszteséget okoznak. Leeresztőszelepek használatánál tehát mindenképpen nagyobb nyomástartalékkal számoljunk, hogy esetleges későbbi nyomásesés esetén is zárjanak és felemelkedjenek a szórófejek. Érdemes geotextilbe csavarni, hogy megvédjük a szennyeződésekől. Agyagos, erősen vízzáró talajnál legalább 10-20 literes geotextillel fedett, kaviccsal teli elszivárogtatógödröket helyezzünk el a szelepek körül és alatt.
A szórófejek ne közvetlenül mereven a csövekre legyenek ráültetve különféle hosszabbítók segítségével, hanem két könyökidommal és 16 vagy 20 mm-es bekötőcsővel, így a szórófejmagasság később is könnyen állítható lesz.
Szórófejek bekötésére ne használjunk ún. cobra bilincseket, mivel egy idő után a talaj mozgásától – mely pl. a gyökerek vagy a fagy hatására is bekövetkezhet – szétnyílhatnak. Helyettük jobbak a csavaros idomok.
Igen gyakori hiba, hogy a szórófejek magasságát nem állítják be pontosan, így fűnyíráskor a fűnyíró összetöri azokat.
A szórófejeknek a lebetonozott szegélyek mellett véssünk helyet, mert enélkül gyakran csak 20-30 cm-rel beljebb lehetne elhelyezni őket, miáltal a mögöttük lévő sáv nem kap vizet és a talaj ott igen könnyen kiszárad. Pedig ezek a részek igényelnének a legtöbb vizet a könnyen felforrósodó beton miatt.
A szórófejeket feltétlen fedésbe telepítsük, mivel nem szórnak teljesen egyenletesen. Spray típusú szórófejeknél a szomszédos fejek sugara érje el a mellette lévőket, mivel ezek a közvetlen közelükben adnak a legkevesebb vizet.
Az öntözőrendszerek hiányosságai rendszerint csak a legnagyobb nyári melegben derülnek ki, amikor annyira megnő a fű vízigénye, hogy néhol nem képes annyit a gyökéren keresztül felvenni, mint amennyit elpárologtat, ezért szabályosan megég a vízhiányos foltokban.
Tervezésnél gyakori hiba, hogy a zónák kiosztásánál spórolásból nem veszik figyelembe a kert fény- és árnyékviszonyait. Általában ez többletzónák telepítését és többletköltséget jelent, de alapvető fontosságú, mivel épületárnyékban jóval kisebb a növények párologtatása mint napon vagy akár faárnyékban. Tehát tervezésnél első lépés legyen külön körökbe tenni az árnyékos részeket. Tervezőasztalnál nem lehet öntözőrendszert tervezni, ehhez napos időben naponta többször kint kell lenni a területen és – lehetőleg reggel, délben és este is –megfigyelni a fény- árnyékviszonyokat. Arra is ügyeljünk, hogy a világos épületfalak közelében főleg a déli oldalon igen magas hőmérséklet alakulhat ki, itt jóval több vízre lesz szükség, tehát tervezzünk külön zónát, vagy használjunk nagyobb intenzitású szórófejeket.
Csepegtetőcsöveket csak oda helyezzünk ahol feltétlenül szükséges, mivel egy idő után sokszor a vízkőtől eltömődnek, de addig betöltik funkciójukat míg a cserjék megerősödnek.
Azért nem ajánlom mindenhol a használatukat, mivel nem esztétikusak, ezért rendszerint fakéreggel takarják, viszont a hőmérsékletingadozás hatására így is könnyen felszínre kerülnek. Ezért ne 5-10, hanem legalább 2-3 méterenként rögzítsük speciális rögzítőtüskékkel vagy egyszerű kettéhajlított vastag drótkampókkal.
Ezenkívül hátrányuk, hogy nehezen kezelhető körülöttük a növényzet, vagyis nehéz kapálni, ültetni.
Előnyük a víztakarékosság, az egyenletes vízkijuttatás, és a kevésbé párásító hatás miatt a gombabetegségekkel sem lesz gondunk.
Sohase ássunk be csepegtetőcsöveket – kivéve a speciálisan talajba tervezetteket -, mert könnyen eltömődnek.
Szivattyús rendszereknél csepegtetőcsövek használata esetén – amennyiben nincs szükség pl. vízcsapra – hidrofort használjunk nyomáskapcsoló helyett, hogy feleslegesen ne fojtsuk vissza a szivattyút, mivel a csepegtetőkörök kis nyomáson kevés vizet fogyasztanak. Ha még sincs nyomáskiegyenlítő hidrofortartály a rendszerben akkor vezessük vissza a csepegtetőkör vizének egy részét a kútba.
Tartályokból történő öntözésnél, melyeket az esővíz táplál igen nagy gondot kell fordítni a szűrőkre mind a tartályba betáplálásnál, mind az öntöző oldalon.
Kisebb tartályoknál úszókapcsoló helyett használjunk vízszintérzékelőket, mivel az előbbi csak igen durva szabályozást tesz lehetővé, így gyakorlatilag feleslegesen csökkenti a felhasználható esővíz mennyiségét.
Az elektromos szerelvényeket és a szivattyút ne tegyük a víztartály felső részébe ahol az esetleges igen intenzív záporok hatására hirtelen megemelkedő víz – mivel a túlfolyó nem győzi – elönthetné.
Gyakran találkozom riasztókábelekkel a szelepek és vezérlő összekötésére, melyek igen kis keresztmetszetűek és igen könnyen szakadnak, néha minden emberi beavatkozás nélkül akár a fagy vagy a gyökerek mozgató hatására is. Ezenkívül 30-40 m-nél hosszabb távolságokra a nagy ellenállás miatt egyébként se alkalmasak, ilyenkor képletekkel kiszámítható a szükséges keresztmetszetű vezeték.
A szelepek elektromos vezetékeit vízmentes, zsírral kitöltött csatlakozókkal vagy forrasztással szereljük, mert a sorkapocs gyorsan elrozsdásodik.
Zsilinszky Pál
okleveles kertészmérnök
Loading ...
Loading...