Néhány tipp az öntözéssel kapcsolatban…

Az öntözésrőlA mi éghajlati viszonyaink között az öntözés a biztonságos, jó termés elengedhetetlen feltétele. Azt lehet mondani, hogy szinte a legfontosabb munkánk a kertben is az öntözés. Elsőként jegyezzük meg, ne a naptárból tájékozódjunk, ha az öntözés dátumát, gyakoriságát tervezzük.

Számos tényező befolyásolhatja a helyes gyakoriságot, inkább próbáljunk ezekre is jobban odafigyelni. Például szeles, száraz időt követően növényeink több vizet kívánhatnak, vegyük ezt is figyelembe. Vegyük figyelembe a talaj sajátosságait is. Míg a homok vízmegtartó képessége viszonylag csekély, addig az agyagos talajt ritkábban kell öntöznünk a magasabb vízvisszatartási kapacitás miatt. Ennek megfelelően a viszonylag homokosabb talajt gyakrabban kell öntözzük.

ÖntözésÖntözéskor vegyük figyelembe az adott növény fajtájának megfelelő jellemzőket. Vannak nedves klímájú növények, melyek több vizet igényelnek, mint a száraz éghajlatúak. Tavasszal és nyáron, aktívabbak kedvenceink, így a vízfogyasztásuk is nagyobb, mint télen. Az újonnan ültetett példányok több vizet, öntözést kívánnak, mert a gyengén fejlett gyökérzetnek erre van szüksége. A növény virágzásakor nagyobb a vízigényük, mint általában. Az öntözéshez mindig “a legjobb a víz” az esővíz, hacsak valamilyen külső tényező ezt nem befolyásolja. A legjobb alkalom az öntözésre, a kora reggel, minél korábban, annál jobb. Ha ez nem megoldható választhatjuk az alkonyatot még. Ehhez egy automata öntözőrendszer nyújthatja a legnagyobb segítséget, melyet tetszőleges időszakra programozhatunk be.

Kerüljük el az öntözést a nap közepén, mikor még meleg van. Ennek nagyrésze ugyanis elpárolog. Napközben megfigyelhetjük a vízcseppek leveleken gyakorolt káros hatását is, a “nagyító hatást”, mely kis égési sérüléseket okozhat.

ÖntözésEgyébként is a számítások szerint a lehulló csapadékvíznek a növények csak a felét hasznosítják, a többi ugyanis elpárolog, vagy a növények szempontjából rossz időszakban hullik le, azaz “tenyészidőn” kívül. Ha a szél is nagyobb, még nagyobb a párolgási veszteség, amit elszenvedhetünk. Ha egy növény növekedése gyorsabb, több víz-és trágyázás szükséges számára. A föld minőségére más szempontból is figyelni kell, mert az agyagos föld, lassan szárad. Ilyenkor lehet, hogy javítani kell a vízelvezetést.

Még nem ejtettünk szót róla, hogy a kevés víz mellett a túl sok víznek, éppen úgy káros hatásai lehetnek, vannak. A túlöntözés eredménye a nem kívánt rothadása a gyökereknek, és sajnos a túl sok víz megfojthatja a növényt oxigénhiányt okozva! Ezen kívül a túl sok víz, lemoshatja vagy kioldhatja a nitrogént, káliumot, mikroelemeket a földben a növény gyökerei közül.

Másfelől ne pazaroljunk! A víz szűkös erőforrás, gondoljunk csak a nyári szárazságban egymást érő locsolási korlátozásokra, locsolási tilalomra, vagy a sokak által előrejelzett globális vízhiányra…

Szóljon hozzá!

Galéria képek